2010. augusztus 13., péntek

Kimentem

a kertbe, hogy megnézzem, látszanak-e a csillagok, szeretnék hullócsillagokat nézni. Csönd volt, a levegő nem mozdult, fülledt langyos este fél tízkor. Megállapítottam, hogy a felhők eltakarják a csillagokat, ebből nem lesz romantikus hullócsillagbámulás, amikor hirtelen fény borította be az eget. Vártam az égzengést, de semmi, csak a tücskök hegedülnek. A fényjáték azóta is tart, de dörgés sehol, fura látvány.

2010. július 29., csütörtök

Azt hitte

Az én drágám azt hitte, hogy fülfelszúrást már nem végeznek. Pedig de.
Utána:
Ő: Rosszabbra számítottam.
Orvos: Látszott magán.

2010. július 24., szombat

Idén is

Igen, idén is voltunk nyaralni. Jó ez az üdülési csekkes rendszer, az ember nem izgulja agyon magát egész évben, hogy vajon lesz-e miből nyaralni egy kicsit. Éljen a Vállalat!
Naszóval:
Ez a kemping strandrésze volt.
Úgy kezdtük, hogy Balatonboglárra érvén igencsak erősen fújt a szél. Persze azért csobbantunk a Balatonban. Egyszer. Aztán Vonyarcvashegyen kempingeztünk. Jó kis kemping volt, csak éppen nyírták a füvet, amikor odaértünk. Meg másnap is nyírták a füvet. Béreltünk a kempingben csónakot, és megismerkedtünk a zord vizirendőrökkel. Másnap estére elmentünk Kánba, ide az utolsó 3,5 km-t negyed óra alatt tettük meg autóval. Már éppen arra gondoltunk, hogy talán mégsem itt kellett volna szállást foglalni, mikoris megérkeztünk a skanzenhez, amiben 4 napig laktunk. Az egész falu (meg a mellette lévő Gorica is) olyan volt, mintha kicsit visszamentünk volna az időben. És füvet nyírtak!
Ilyen házak voltak a faluban
Ebben laktunk mi
Ilyen volt belülről
Én még sosem láttam ilyen tükrös kanapét., meg olyan házat, amiben három cserépkályha van.
Nem volt egyszerű, de a térerőt azért mindenhol megtaláltuk.
Túrázgattunk, és minden túránkat Ács Lukácsnál kezdtük, a szabadtéri Maci-bárban, ahol csak gongatni kellett, és már jött is Lukács. Mint kiderült, évente megrendezik a Káni filmfesztivált, ahol lehet, hogy filmeket nem vetítenek, de hogy jó buli, az biztos. Rábukkantunk a Fekete István Emlékösvény egy részére, a Fekete István füvészkertre, ahol Fekete István idézeteket lehet olvasni (merthogy Fekete István itt volt segédtiszt). Pl. ilyen vicceseket is mint ez meg ez.
 
Maci-bár Ács Lukáccsal
Pami a pulton

A 13. Káni filmfesztivál hirdetése
 Orfűn a tó nagyon hideg volt. A ház tulajdonosa egy épülő kőbányában dolgozott, úgyhogy azt is megnéztük Hatalmas volt és ekkora gépek voltak, meg még ennél is nagyobbak:


Kán után a Szálkai tóhoz mentünk. Itt egy nem annyira felszerelt kempingben aludtunk (itt is füvet nyírtak!), de a táj szépsége és a már nekem is megfelelő hőmérsékletű víz kárpótolt. Reggel fél nyolckor a dombok között igencsak kellemeset úszkáltunk.


A szúnyogok persze mindenhol megettek minket. Aztán hazajöttünk, dolgoztunk egy csomót a kertben (füvet is nyírtunk), aztán vége lett a szabadságnak és most itt vagyunk gyerek nélkül, megint hetekig, brühühü.


2010. július 23., péntek

Nna

Egyedül itthon, este 11-kor, ilyen is ezer + 3 éve volt utoljára. Sör, frissen sült kenyér, könyv és francia zene. Jó társaságban vagyok.

2010. július 21., szerda

Olvass ezt is - azt is

A nyaralásunkról akartam írni, de Blanche dobott nekem egy labdát (köszönöm), úgyhogy most ez jön:

               írjál ki tíz plusz egy könyvet, amiket te már olvastál, de ajánlanád a többieknek. nevezz meg öt         bloggert, akinek kíváncsi vagy a véleményére, linkeld be őket, és hagyj nekik üzenetet a blogjukban. jó olvasást.

1. Márai Sándor: Az igazi, Judit... és az utóhang (egy szerelem több szemszögből)
2. Spiró györgy: Honderű (komoly humor)
3. James Clavell: A Tajpan (kaland keleten, régen)
4. James A. Michener: A forrás I-II., Izrael regénye (mert történelem)
5. Amélie Nothomb: Holt határon (te mit tennél?)
6. Szabó Magda: Freskó (mintha velük lennél)
7. Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok (hogy ne csak a filmet nézd)
8. Zadie Smith: A szépségről (amerikai kavalkád)
9. Karl Bruckner: Szadako élni akar (olvasd el mielőtt a gyereked kezébe adod)
10. Polcz Alaine – Bitó László: Az utolsó mérföld (úgyis eljön)
+ 1: Christopher Moore: Biff evagéliuma (kapcsolódj ki)

Az a baj, az a baj, hogy nehezen tudok 5 bloggert megnevezni (kevés blogot olvasok, még kevesebbhez szólok hozzá, kicsit félve írom ide őket):
Cseri, Netelka, Meseanyu, Juci, Melchiades , ti mit ajánlotok?

2010. július 3., szombat

Idilli ebéd

Fánk volt. Ennek kapcsán megtanultam, hogy a vánkos az nem paplan.
Meg felmerült még pár dolog: fánk, pofánk, fánkos, pofánkos, a kos pofán fos.
A fánk mindenféle alakú: viking sisak, elefánt, csiga, kacsa, kacsapicsavacsora (na jó, ez már nem az alakról szólt)
Két összesült (sziámi iker) fánk. Jé, ez két pulyka, az egyiknek itt a feje, ott a fara, a másiknak ott a feje, itt a fara. Akkor ezek egymás fenekét nyalogatják.
Amúgy a fánk finom volt.

2010. július 2., péntek

Éljen a

Szab
ad
s
ág
(ezt a játékot nem én találtam ki)
Csak ne kellene magamat hullára dolgoznom előtte. Meg majd utána is.