2010. május 29., szombat

Találkozás

Azt álmodtam, hogy találkozom Blanche-sal (a molyról). Az volt benne az érdekes, hogy Klárinak (nem a molyról) álltam sorba hamburgerért, amikor Blanche megjelent és nagyon megörültünk egymásnak (álmomban hosszú, egyenes, vöröses - olyan narancssárgás vöröses - haja volt, pedig szerintem nem olyan). Namármost, Klári debreceni, Blanche zalaegerszegi. Hogy a hamburgeres hol van, azt nem tudom.

Shoppingolnék

de nem tudok. Egyszerűen nonszensz, hogy hányszor előfordul, hogy elmegyünk NEKEM venni valamit, aztán mégis NEKI való dolgokkal térünk haza. Vagy én vagyok nagyon béna, hogy egy cipő sem tetszik nekem a boltokban, vagy mindenki más béna, aki cipőt vesz magának ebből a választékból. Ha valamelyik mégis megtetszik, az biztosan nincs a méretemben. Vagy annyira ezért mégsem tetszik, hogy azt az összeget kiadjam érte.

2010. május 19., szerda

Egy verébbel

beszélgettem tegnap. Leparkoltam egy McDonalds parkolóba és rögtön leszállt az autó mellé egy veréb. Felfelé nézett, befelé az ablakon, én meg lefelé néztem, kifelé egy ablakon. Azt mondta:
- Hozzál nekem egy kis morzsát a mekiből!
- De én nem enni jöttem.
- Légyszilégyszi!
- Bocs, de én itt csak várok valakit.
Akkor ő felszállt a visszapillantóra, mereven bámult a szemembe, aztán megfordult és lekakálta tükröt.

2010. május 11., kedd

Defektes egy nő vagyok

Egy hónap alatt három defekt, és mindegyik jobb első. A bicajomról meg ne is beszéljünk...

2010. május 10., hétfő

Horror

Szombaton nálunk aludt a fiam legjobb barátja, a lányom meg elhúzott a barátnőjéhez aludni. Akinek két bátyja van. Vasárnap este igencsak nyűgös volt a lány, gondoltam biztosan későn feküdtek le, sokáig csacsogtak a barátnővel. Aztán elsírta magát, hogy azért nem tud aludni, mert szombat este lefekvéskor a fiúk horrorfilmet kezdtek nézni. Gondolom a barátnő edzve van az ilyenhez, az apa nélkül felnövő kamasz fiúk mellett, viszont Bíbor egy idő után szólt az anyukának, aki kikapcsoltatta a tévét, de a lányom eléggé kiborulhatott, mert anyukának mellé kellett feküdni, hogy megnyugodjon.
Legutóbb, amikor egy másik barátnőjénél aludt, mikor hazajött beszélgettünk és megkérdeztem: na és mit  vacsiztatok? Csipszet. Frankó, gondoltam. Ugyan az anyuka megkérdezte, hogy éhesek-e, de nem voltak azok.... Ott meg azért nem tudott elaludni, mert tévét néztek az ágyból, a többi lány elaludt közben, de a tévé túl hangosan szólt...
Nemrég nálunk vacsorázott egy barátnő, ő meg azt mondta, hogy jó nálunk vacsorázni, mert közösen eszünk.


Vasárnap este Bíbor mellettem aludt el...

2010. május 5., szerda

Fontos közölnivaló

Beszélgetés a lányommal:
- Anya, fontos közölnivalóm van.
- ??? (kérdő tekintet)
- Te olyan fiatalnak nézel ki!
- ??? (még kérdőbb tekintet)
- Már harmincvalahány éves vagy és csak huszonvalahánynak látszol.
- Ez most hogy jutott eszedbe?
- Csak úgy eszembe jutott. Meg mondta Fanni és Dea is.
- És te ennek örülsz?
- Igen. (nagy ölelkezés)

Ügyes vagyok...

Ki akartam törölni egy megszűnt blogra mutató linket. Sikerült az összeset kitörölni...