2010. január 23., szombat

Házszentelő

Mint megtudtam, mostanában (legalábbis két hete az volt) van a házszentelések időszaka. Namármost, nekünk nincsen csengőnk. Ha zárva van a kapu, nem jön be senki, csak akit várunk. Ha nincs bezárva, akkor a váratlan látogató is bejöhet, és kopoghat az ajtón. Ezt tette a falu plébánosa (akit egyébként nem ismerünk) is két hete szombaton. Szerintem az udvarias ember, főleg ha ismeretlen és váratlan látogatóként érkezik, kopogás után vár egy kicsit, amíg valaki kinyitja az ajtót. Na ő nem így tett, rögtön nyomakodott be az ajtón. Elmondta hogy hívják, ki ő és hogy jött megszentelni a házunkat, melyik szobába menjen (rámutatott a két látható szobaajtóra (több nem is nagyon van), hogy merre menjen. Kicsit bizonytalanul mutattam neki, hogy ha már, akkor a nappaliba. Sáros cipőjével be is caplatott. Elvégezte a pár perces szertartást, kikérdezett minket a felekezeti hovatartozásunkról, meg hogy a gyerekek járnak-e hittanra (nem járnak). Az nagy baj, nagyon nagy baj, mert gondolni kell a lelkükre. Persze még fiatalok vagyunk, de azért jó lenne már most gondolni arra, hogy mi lesz velünk a halál után, mert az nem úgy van ám, hogy csak beleraknak minket a gödörbe, aztán nem történik semmi.
Vajon tényleg ez a hit? Hogy fenyegetően magam előtt látom, hogy mi lesz velem a halál után? Ezért kellene hittanra meg templomba járni és imádni az urat? Vajon hány szülőt tudott már meggyőzni, hogy küldje el a gyerekét hittanra, azzal az érvvel, hogy nagy baj, ha nem jár?
Ha lett volna időnk, talán belekötünk kicsit, de vendégeket vártunk.
És majd jön jövőre is (ezt vajon fenyegetésnek szánta?). Persze csak ha nyitva lesz a kapu.

4 megjegyzés:

  1. blans8:55

    A csengővel kapcsolatban (kissé pikánsban): nekem ugyan van csengőm, de vannak, akik nem használják, egyszer is nyomakodtak be a kapumon mesteremberek (akikkel nem volt előzetes időpont-egyeztetés), én meg meztelenül a kertben napoztam. Nagyon örültek!
    A házszentelővel kapcsolatban: azt nem a ház lakóinak kell elvégezniük?
    A hit önjelölt és előretolt egységével kapcsolatban nem kezdek bele, mert még nem tudok annyira érzelemmentes (azaz bölcs) lenni, hogy ne fröcsögjek csúnyán

    VálaszTörlés
  2. Azt elhiszem, hogy örültek! Tulajdonképpen egy fordított helyzetben én is örülnék. Nem mintha idegen meztelen pasikat szeretnék nézegetni, de a helyzet maga mulatságos lenne:)
    Kicsit utánanéztem, mert nagyon nem értek hozzá: úgy tűnik a házszentelést egyházi személyek végzik.

    Szerintem az is bölcs dolog, ha az ember csöndben marad, mert tudja, hogy nem tud bölcsen szólni...

    VálaszTörlés
  3. blans14:04

    Én is utánanéztem, és [a házszentelőt] tényleg kisajátította az egyház (de Isten és közém nincs szükség közvetítőre, vagy fodorákosibban:

    AXIÓMA

    ahol, akárhol,
    akárki imádkozik,
    az a hely: templom)

    VálaszTörlés
  4. Bizony, sokmindent kisajátított már az egyház. Még jó, hogy az igazi hitet nem lehet... Mondom én, akinek nem sok fogalma van az igazi hitről:)
    Eszembe jutott erről egy történet: (20 éve kb) sétáltunk egy gimnáziumi osztálytársnőmmel egy Párizs melletti kisvárosban. Egy szép templom volt a főtéren, javasoltam, hogy menjünk be, nézzük meg. Azt mondta, ő be nem teszi a lábát egy templomba. Friss hitgyülis volt. Úgy tűnik a józan észt (vagy a hitet?) is ki lehet sajátítani.

    VálaszTörlés