Filmekről

amelyeket régóta meg szeretnék nézni, de valószínű túl sokat vártam tőlük, mert mindegyikben volt számomra valami bosszantó. Kezdjük a férfiszerelemmel.

Brokeback Mountain - Túl a barátságon
rendező: Ang Lee
író: E. Annie Proulx
szereplők: 
Heath Ledger (Ennis Del Mar)
Jake Gyllenhaal (Jack Twist)
Anne Hathaway (Lureen Newsome)
Michell Williams (Alma Beers Del Mar)
Randy Quaid (Joe Aguirre)
Linda Cardellini (Cassie)
Anna Faris (Lashawn Malone)

Ez a film még jobb lenne, ha nem éppen az maradt volna ki belőle, amit én vártam. Lehet, hogy ez szándékos volt, hogy ne legyen romantikus, de én arra voltam kíváncsi, hogy hogyan szeret egymásba két férfi, hogyan alakul ki közöttük ilyen erős kötődés. Ehhez képest, ezek csak úgy minden előzmény nélkül egymásnak estek. Nem mintha ez ellen kifogásom lenne, mindenki úgy csinálj és azzal, akivel szeretné, de jó lett volna látni, hogyan-miért jutnak el eddig.  Amúgy jó kis lassú film, bizonyos dolgokra csak következtetni enged, és bőven van min elgondolkodni.
És hát igen. Bemutatásra kerül, hogy az anya az,
aki mindig szereti gyermekét, akkor is, ha más
(mint amilyennek ő szeretné).
És hogy bármi történik is, az élet megy tovább.
(Szerintem aranyos volt, amikor a Vészhelyzet ápolónőjéről,
aki ebben a filmben pincért játszik, elhangzik, hogy "valamit tanul, azt hiszem ápolónő akar lenni".)

A másik az
Elsodródva (Adrift)
rendező: Hans Horn
szereplők: 
Susan May Pritt (Amy)
Richard Speight Jr. (James)
Ali Hillis (Lauren)
Niklaus Lange (Zach)
Cameron Richardson (Michelle)
Eric Dane (Dan)
Wolfgang Raach (Amy apja)


Nahát, ezt meg aztán annyira hiteltelenül mutatják be, pedig állítólag megtörtént eseményenyt dolgoztak fel. Már az hihetetlen, hogy egy 3 hónapos csecsemőt elvisznek egy bulizós yacht-túrára. Na és az, hogy az anyának víziszonya van, és mégis ő viszi fel a hajóra a gyereket egy vékony pallón keresztül? Értem én, hogy feszültségkeltés, na de miért nem hihetően? (Amikor mi kirándulunk és kilátóba megyünk, a gyermekeim apja figyel a gyerekekre, én pedig azzal foglalkozom, hogy legyőzzem a tériszonyomat.)

A másik hihetetlen dolog az, hogy ami itt a képen látszik, az az egyetlen próbálkozásuk a hajóra való feljutásra. Nekem annyi ötletem volt közben és olyan dühös voltam, hogy a szereplők szinte semmi értelmeset nem próbálnak meg. Azt, hogy hogyan hat egy ilyen helyzet az emberekre, feszültség, pánik, észvesztés, jól bemutatja a film, de hat ember közül azért lehetett volna 2-3, akik csak akkor omlanak össze, amikor már nincs remény, előtte pedig gondolkodnak a megoldáson. A vége meg annyira sejtelmes, hogy nem is lehet tudni, hogy mi a vége, ami szerintem egy ilyen filmnél felesleges.