2010. április 22., csütörtök

Boldogság

Ma végre megnéztem a Degas-tól Picassóig kiállítást, és hát igen, azért még mindig az impresszionisták a legjobbak, legalábbis nekem. Persze voltak egyéb kiváló alkotások is.
Update: Ide bővebben akartam írni, csak lusta voltam. A lényeg az, hogy ha hallok is valami olyan kiállításról, programról ami tetszene, elintézem magamban azzal, hogy messze van, sokba kerül, nincs időm. Úgyhogy azért örültem annyira, hogy ide elmentem. HAri szerint a Szépművészeti Múzeum nem változott azóta, amióta én általános iskolás koromban egyszer ott jártam, de ez engem nem zavart, mert persze nem emlékeztem már szinte semmire, csak egy dolog, egyetlen kiállítási tárgy maradt meg bennem akkorról, az is nyilván azért mert sokkolt: egy 40-50 cm átmérőjű gömb, ami a földet ábrázolta, mellette egy 20-30 cm-es pénisszel, hegye a föld felé. (lehet, hogy a méretek teljesen mások voltak, min ahogy az én méretem is más volt akkor) Megtermékenyítés, vagy valami ilyesmi volt a témája. Hát ennyi.
Akkor még nem tudtam sokat az impresszionistákról, most viszont szemgyönyörködtetés terén (többek között) ők tesznek boldoggá:).
Aki esetleg ezt a bejegyzést olvassa és szereti a festészetet, javaslom, hogy látogassa meg egy ismerős festő oldalát itt

2 megjegyzés: