2010. február 9., kedd

Álom

Ezt az álmomat még be sem írtam ide, pedig régebben álmodtam, mint a rémet. Még jó hogy elmeséltem, megírtam másoknak, mert különben elfelejtettem volna, pedig jó érzésű álom volt nagyon, még úgy is, hogy Peti befüstölt.

Elköltözünk egy másik, a mostaninál kisebb házba (a mostani sem túl nagy), ami ráadásul elég romos volt. Aztán ahogy járkáltunk a házban, kiderült, hogy nem is olyan kicsi (jóval nagyobb mint a mostani), bár nem egy palota, de van egy csomó szoba, megnéztük a kertet is, dimbes-dombos volt,  és én arra gondoltam (álmomban persze), hogy ez egy olyan hely, ahol olyan otthont lehetne teremteni, mint Kate-é a Vigaszágban. Aztán felrémlett előttem egy kép, hogy tűz van, és valaki benne ég és segíteni kell. Kétségbeesetten kerestem a tüzet, de csak füst volt szerencsére, és ott volt Peti, szemlátomást ő okozta a füstöt, az nem derült ki mivel, de nagyon magyarázkodott (olyan petisen), hogy hogyan is történt az eset.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése