Anna Gavalda: Vigaszág

Már régóta szeretnék Anna Gavaldát olvasni, a kedvenc könyvesblogomon bukkantam rá, és végre ez megvan a könyvtárban, tehát ezzel kezdtem.
A sztori a már nem fiatal Charles Balanda-ról szól, aki sikeres építész és ugyan már rögtön az elején kiderül, hogy a párkapcsolatával gondok vannak, de nem tűnik úgy, mintha romokban heverne az élete, sokat utazik, a kamasz nevelt lányát nagyon szereti (és a lány is őt). Aztán egy halálhír kapcsán elkezdődik a visszaemlékezés a gyerekkorára és akkor minden megkérdőjeleződik. Nekem olvasás közben sokszor eszembe jutott Szerb Antal: Utas és holdvilág című könyve. Charles Balanda története, Mihályéhoz hasonlóan útkeresés, gyerekkorról, barátságról, szerelemről, haragról, halálról szól és arról, hogy a gyermekkorral, régi feszültségegekkel, sérelmekkel való megbékélést keresve hogyan talál rá önmagára, a szerelemre, az életre.
Nem igazán tetszettek azok a részek, ahol Charles egyes szám második személyben beszél magához. Vagy a narrátor beszél hozzá? Nem is tudtam eldönteni, ez zavart benne. Persze egy kicsit csöpögős a befejezés, de nem olyan nagyon. És persze az egész a valóságtól picinykét elrugaszkodott. Mutasson nekem valaki olyan embert, akinek a főhőséhez hasonló gyerekkora volt. Vagy olyat, aki úgy él, mint Kate. De kellenek az ilyen történetek, amiben az emberek mind egy kicsit magukra találnak és boldogok (és szerintem nem megjavulnak, mint ahogy Cseri írta). Én amúgy is szeretem az útkeresős történeteket (gondolom mert én is az utam keresem). Igazán azért szerettem ezt olvasni, mert a szereplők nem jók vagy rosszak, fehérek vagy feketék, hanem mindegyik olyan emberi. Tehát szerethető.

Azt hallottam, Gavaldának nem ez a legjobb könyve, de nekem már ez is nagyon tetszett, úgyhogy hamarosan folytatom az Együtt lehetnénkkel, meg a novelláskötetével, csak előtte még egyéb befejeznivaló könyveket veszek elő.

Louis Bromfield: Árvíz Indiában

Ez a könyv már rég kerülget engem. Több éve ott van a polcunkon (nem tudom, kié), címe alapján a távol-keleten játszódik, ami számomra vonzó szokott lenni, viszont a borítója meg taszított, így még a fülszöveget sem olvastam el rendesen. Ráadásul Sas elkezdte olvasni (lehet, hogy ő kérte valakitől kölcsön, de nem emlékszik), és gyorsan abbahagyta, mert unalmasnak találta. Aztán egy molyos értékelés láttán mégis levettem a polcról, és nem bántam meg.

A helyszín egy képzeletbeli indiai állam fővárosa, a két világháború között, amikor India még a britek fennhatósága alá tartozott. A szereplők hinduk, mohamedánok, angolok, jók és rosszak, kevésbé jók és kevésbé rosszak, különféle kaszthoz tartozó emberek.

A történet nem sodort magával, inkább kívülállóként, tárgyilagosan „figyeltem az eseményeket”. Ez részben a könyv hibája, mert szerintem rövidebben kellett volna megírni (olvasás közben sokszor éreztem hogy „ezt már mondta egyszer”), de mostanában amúgy sem tudok semmibe igazán belemerülni. Így is nagyon tetszett a könyv, az indiai sokszínűséget láttam magam előtt, a szárazság és a monszun ellentétét, azt, hogy az éltető víz hatására hogyan változik a táj, a burjánzó növényzet hogyan hálóz be mindent (legalábbis én így képzeltem olvasás közben). A szereplőket kicsit fekete-fehéren ábrázolja, illetve inkább úgy fogalmaznék, hogy szerethető-nem szerethető csoportokra osztja őket. Legalábbis én úgy éreztem (nem tudom, ezt hogy csinálja az író), hogy aki szerethető, az a rossz tulajdonságai ellenére is az, aki meg nem, azt a jó tulajdonságai ellenére sem szeretem meg. De ez engem egyáltalán nem zavart. A címben említett katasztrófa bekövetkezte előtt sokszínű képet kapunk Indiáról, maga az árvíz nemcsak a tájképet, hanem az embereket is megváltoztatja, és persze SPOILER a szerethető emberek pozitívan változnak meg a történet végére. SPOILER VÉGE. Bár valamelyik könyvárus honlapon szerelmes regényként jelenítik meg, szerintem nem az. Legalábbis nem a csöpögős fajtából. Viszont abban a kiadásban, amit olvastam (1992, Esély kiadó) rengeteg a hiba. Főleg az utolsó negyedében, és ez eléggé zavart.

Mikulás?

Ma reggel Bíborka:
- De Anya (mostanában minden nekem címzett mondat deanyával kezdődik, előbb-utóbb sikítani fogok!), vasárnap nektek is korán kell majd kelni, ha nem rakjátok be az ajándékokat a csizmákba már előző este.
- Mi vagyok én, Mikulás?

Mondókáink...

Bíbor egy hétig nem volt suliban. Az első nap után:
- Nem maradtam le a balettról, mert elmaradt. G. néni  temetésen volt.
- Azóta nem jár tanítani... (Beni)

Karácsonyi készülődés 2

Mivel a pizsamapartit mégiscsak elhalasztottuk határozatlan időre, volt időm varrni barátnőmtől kölcsönkért varrógépen, és végre karácsonyi hangulatba öltöztettem az árválkodó függönykarnisokat. Íme:

Étkező:

 

Gyerekszoba

A gyerekek pedig már elkezdtek listát írni a Jézuskának...

Karácsonyi készülődés

Úgy tűnik idén korán ráhangolódunk a karácsonyra. Bár lehet, hogy nem kéne, mert amint elkezdtem karácsonyi anyagot varrni, elromlott a varrógépem. Viszont Bíborka belevetette magát a díszkészítésbe (persze lehet, hogy nagy szomorúságában tette ezt, mert betegsége miatt elmaradt a szülinapi pizsamapartija) és együtt ezeket készítettük:

A pizsamapartit azért persze egy hét csúszással megtartjuk. Mivel - nagyjából - itthon vagyunk betegszabin, legalább több időnk lesz rákészülni.

Mondókáink...

- Annyira unom már az orrfújást. Lehet, hogy kifolyok a saját orromon.

Ritmikus gimnasztika

Megvolt az idei tanév első ritmikus gimnasztika versenye, Kaposváron a Berczik Sára Emlékverseny. Enikőékkel mentünk, a megbeszéltnél 2 órával korábban érkeztünk és úgy fogadtak minket, hogy nem baj, siessünk átöltözni, mert a tervezettnél gyorsabban halad a verseny. Persze ekkor még nem mindenki volt ott a csapatból, úgyhogy kicsit idegesek is lettünk. Végül a kiírthoz képest egy órával később került sorra a mi csapatunk, nem tudom minek kellett stresszelni a lányokat az elején. Viszont 2. lett a csapat (kb. 12-ből), arany minősítéssel, úgyhogy mindenki boldog volt. A képek nem lettek túl jók, de azért párat felraktam ide. Este 9 után indultunk haza, a lányok rendesen be voltak még zsongva. Bíborka egyszer csak felkiáltott (ő ült hátul középen), hogy VIGYÁZZ!, fékcsikorgás, csattanás. Mázlink volt, egy hatalmas szarvassal találkoztunk, jobb oldalról ugrott át az úton és "csak" a bal visszapillantót vitte le. Először a visszapillantó keretét találtuk meg, aztán a tükröt is, ami csak kicsit volt összetörve és G. egy bevásárló központ parkolójában összerakta és visszapattintotta a helyére. Ekkor azért az is kiderült, hogy a szarvas a motorháztető bal felén két csíkot hagyott, szerintem a hátsó patáival. Bíborka szerint nagyon szép szarvas volt és reméli, hogy nem lett semmi baja (ő ilyennek látta a szarvast). Enikő nagyon megijedt, innentől csak az utat nézte (néha Bíborkára is rászólt, hogy figyeljen) és próbálta a szemét nyitva tartani. Egy darabig sikerült is, de aztán elaludt. Bíborka is elaludt az ölemben és így értünk haza éjjel 1 órakor.

Azt hiszem, most már kezd úgy kinézni a blog, ahogy szeretném, köszönet érte Főmoly Bencének.

Kirándulás október 23-25

Tardoson voltunk a Gerecse hegységben. Úgy volt, hogy Halászékkal megyünk, de ez nem jött össze, így Józsi elhozta a lányokat, aztán ment haza. Az önkormányzat vendégházában foglaltunk szállást, tetszett a ház, három család is kényelmesen elfér benne (www.tardos.hu). Előre főztünk egy pörköltet, meg sütöttünk oldalast, hogy csak melegíteni kelljen. Pénteken hajnalban keltünk, így 10-kor már el tudtunk indulni túrázni. Jó idő volt, de az előző napokban leesett eső miatt nagy volt a sár a földutakon. De a sárban legalább jól ki lehetett venni az őz, vaddisznó és jeti nyomokat. Szép és nedves volt az erdő. A Nagy-Gerecsén van egy kilátó, ami szerintem nagyon durva, kb. 22 m magas betonhenger, fent semmi perem csak két vaskorlát körbe comb és mellmagasságban. Bíborka nem jött fel, Blanka nagyon félt (már a vaslétrákon is, amin fel kellett mászni), csak a fejét dugta ki a legfelső szinten. Én kimentem, és a tető közepén kucorogtam. Sas, Benedek és Angéla simán járkáltak a korlát mellett. 10-12 km-t mentünk aznap.Este akartunk tüzet gyújtani, de nem volt gyufánk. Másnap reggel esett az eső, elmentünk Esztergomba, az Aquaszigetben akartunk fürödni, de nem engedtek be mert megtelt. Nagyon bunkó stílusban utasítottak el minket. Elmentünk sütizni, sétáltunk a városban, aztán visszamentünk Tardosra, ahol megnéztük a közeli horgásztavat és még ott is sétáltunk egy kicsit. A szálláson társasoztunk a gyerekekkel (mi az: barna, szőrös és teje van?). Vasárnap reggel azért elég vicces volt, hogy 9 órakor vártuk a házinénit, és csak vártuk, vártuk..., aztán Sas beszélt Józsival telefonon, és kiderült, hogy óraátállítás volt. Egy nagyon szép turistaúton eltúráztunk Tatára (8-10 km) Bajon keresztül. Józsi reggel autóval elment tatáig, onnan felbiciklizett oda, ahonnan mi elindultunk a turistaúton (ahol az autót hagytuk), és utánunk jött. Érdekes volt, hogy az egyik hegy tetejére vezet fel Jézus kálváriára (mi ugyebár visszafelé követhettük ezt nyomon). Azért nem lehet könnyű az a húsvéti körmenet. Tatán sütiztünk, meg sétáltunk, a gyerekek jót fogócskáztak a várromok között, amíg én heverésztem a várfalon a fiúk meg elmentek a kocsiért. Sajnos csak a szálláson készítettünk képeket, ezek itt láthatók. Ja, és Moly és Blanche hatására elkezdtem az iszonyú csúnya borítójú, Árvíz Indiában című könyvet (itt nem az a borító jelenik meg, ami nekem van).

Próba

Gondoltam kipróbálom. Mert már nyaralás után is le akartam írni az élményeket, de hülyén éreztem volna magam, ha csak egy sima world fájlba írogatok. Meg az ugyanúgy eltűnhet, mint egy füzet. Úgyhogy most. Elkezdem. (Persze a világháló is összeomolhat, de legyünk optimisták.) Sűrű bejegyzések nem lesznek, mert leginkább csak a kirándulásainkról, nagyobb eseményekről szeretnék írni, meg különben is, elég lusta vagyok.
(Júliusban, a Medveszurdokban (Ausztria) tett kirándulásunkról itt vannak képek)